A Bowen-technika: Lágy érintések erőteljes hatással

Már fiatalkorom óta azzal az érzéssel küzdöttem, hogy nem érzem jól magamat a bőrömben. Fájt a térdem, derekam, csípőm… Túl fiatal voltam ahhoz, hogy bármiféle alapvető károsodásról lehetett volna beszélni, ugyanakkor azt is tudtam, hogy ez nem egy olyan probléma, amit az általános egészségügyi ellátás segítene megoldani. Ez a tapasztalat kipattintotta bennem a kíváncsiság szikráját és az emberi test mélyebb megismerése iránti vágyat. Akkor még nem sejtettem, hogy ez az út elvezet engem annak a technikának a megismeréséhez, amely nemcsak az én életemet, hanem jövőbeni ügyfeleim életét is megváltoztatja.

Az utam látszólag ártatlanul kezdődött - egy egyszerű masszázstanfolyam

Emlékszem, ahogy először rátettem a kezemet egy idegen testre azzal a céllal, hogy segítsek. Különös, mégis felemelő érzés volt. Minden újabb megismert test növelte bennem az egyediségük által kiváltott csodálatot. Nincs két egyforma test, mindegyiknek megvan a saját története, egyedi szükségletei és reakciói. Ez a sokszínűség hajtott engem előre, arra ösztönzött, hogy új megoldásokat keressek, amelyekkel segíteni tudok.

Az elkövetkezendő évek során különböző technikákat és eljárásokat ismertem meg. Mindegyik módszer adott valamit, elmélyítette az emberi testről szerzett ismereteimet és kitágította látókörömet. De mindvégig éreztem, hogy valami hiányzik - egy kulcsfontosságú elem, amely minden eddigi tudásomat összekapcsolná. A töréspont a shiatsu-masszázstanfolyam során érkezett. Akkor először hallottam a Bowen-technikáról. A lektorunk csak rövid említést tett róla, de ez elég volt ahhoz, hogy hatalmas kíváncsiságot keltsen bennem. Maga a gondolat, hogy csupán egy, az izomra tett „koppintással” megoldható a vállak korlátozott mozgása, teljesen lenyűgözött. Olyan volt ez, mint egy rejtett kincs felfedezése - egyszerű, mégis rendkívül hatékony eszköze a segítségnek. Ebben a pillanatban tudtam, hogy ez az az irány, amely felé el akarok indulni.

A Bowen-technika helyes elsajátítása nem volt egyszerű feladat. Például nagyon megfontoltan választottam magamnak lektort, ugyanis az egyéni masszőröket részesítem előnyben, nem pedig a masszázslétesítményeket. Rátaláltam Dana Švestková lektorra, akinek a módszere azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Egy intenzív oktatásom vettem részt - összesen 12 nap 5 hónap alatt. Ezek új információkkal, praktikus gyakorlatokkal és olykor, ha nem sikerült leutánozni a lektor mozdulatait, frusztrációval teli napok is voltak.

Mi teszi a Bowen-technikát ennyire különlegessé?

Ezt a sokoldalúsága és gyöngédsége adja. Egy jól irányzott fogásnak köszönhetően mindenkinek tudunk segíteni, korra vagy diagnózisra való tekintet nélkül. Szinte minden probléma esetén működik és az állatoknál is alkalmazható. A varázsa abban rejlik, hogy megtaláljuk a keményebb izmot, haránt irányban „rákoppintunk”, a többit pedig a testre bízzuk. Nincs szükség nagy erőkifejtésre, hosszú távú alkalmazásra, sem speciális segédeszközökre. Ez ideális technikává teszi, amely bárhol használható, masszázsszalonban vagy a hegyi túrán egyaránt.

Ami engem a Bowen-technikán szüntelenül csodálatba ejt, az a gyorsasága. Például a vállak kezelésekor gyakran látom, ahogy az ügyfél egyszeriben fel tudja emelni a karját és saját maga is meglepődik a szinte azonnali hatáson. Olyan ez, mintha egy kicsiny csodát figyelnénk. Ugyanilyen jól működik a teniszkönyök, vádligörcsök, migrének vagy a fogcsikorgatás esetén. Minden sikeres beavatkozás újból és újból emlékeztet arra, miért választottam ezt az utat.

A Bowen-technika nemcsak hatékony, hanem rendkívül kíméletes is

A felületi izmok, és a hagyományos masszázzsal el nem érhető mélyizmok kezelésére egyaránt alkalmas. Tetszik, hogy csak egy kis ideig fejtek ki hatást az izomra. Koppintással létrehozom az ingert, a többit pedig az ügyfélre bízom, hogy feldolgozza a helyzetet. Az idő is a megkönnyebbülés javára dolgozik. Olyan ez, mintha egy enyhe utasítást adnék a testnek ő pedig magától tudja, mit kell csinálnia.

A Bowen-technikának fontos részét képezi az is, hogy milyen módon közelítjük meg. Nemcsak a fizikai mozdulatokról van szó, hanem az ügyfél számára nyugodt és biztonságos környezet kialakításáról is. Nemcsak a kezeimre tanulok meg hallgatni, hanem az intuíciómra és az ügyfél energiájára. Sokszor elég az ügyfélhez való közeledés vagy az érintések intenzitásának picinyke módosítása, és máris jobb eredményeket érünk el.

A Bowen-technika négy év alkalmazása alatt hihetetlen változásoknak voltam a tanúja. Segített nekem várandósság alatt, amikor hátfájásokkal küzdöttem. A gyermekeimnek bokaficam esetén, amikor ennek a technikának köszönhetően elkerültük a hosszadalmas felépülést. Láttam, ahogy a krónikus migrénben szenvedő betegek fellélegeznek, vagy ahogy a teniszkönyökkel élő emberek keze visszanyeri teljes működőképességét.

Az egyik legmeghatóbb pillanat az volt, amikor felkeresett egy „befagyott váll szindrómában” szenvedő idősebb hölgy. Már hónapok óta nem tudta rendesen mozgatni a kezét és nagyon el volt ettől keseredve. Pár Bowen-technikás kezelést követően állapota jelentősen javult. Amikor könnyes szemekkel köszönte meg nekem, hogy ismét meg tudja ölelni unokáit, tudtam, hogy jó úton járok.

Az sem ritkaság, amikor az ügyfelek gyógytornásznak szólítanak, mert azt hiszik, hogy ilyen eredmények mögött hosszú és nehéz tanulmányok állnak. Mindig meglepődnek, amikor elmagyarázom nekik a Bowen-technika elvét. Számomra ez is bizonyítja, hogy olykor a legegyszerűbb módszerek lehetnek a leghatékonyabbak.

Ha azt fontolgatja, hogy ön is el szeretné sajátítani a Bowen-technikát, én csakis ajánlani tudom

Fizikailag kevésbé megerőltető, mint a hagyományos masszázs, ami elsősorban a kisebb termetű masszőrök számára jelent előnyt. Hatásai gyakran nagyon gyorsan jelentkeznek, ami nagy elégedettséget hoz az ügyfeleknek és a terapeutáknak egyaránt. A siker kulcsa a türelem, pontosság és az érzékenység. És leginkább - a körülöttünk élő embereknek nyújtott segítség utáni vágy.

Ennek a technikának a tanulása során fontos, hogy türelmesek legyünk saját magunkkal szemben. Eleinte nehéz lehet megtalálni a testen a helyes pontot vagy megfelelő erővel hatni rá. De a gyakorlattal jön a magabiztosság, a magabiztossággal pedig a jobb eredmények. Javaslom, hogy a családtagokon és barátokon kezdjen, akiktől visszajelzést kap. Emlékszem, ahogy a 9 éves kislányomon gyakoroltam, aki olykor segít nekem, ha szükségem van rá. A Bowen-technika nemcsak a szakmai életemet változtatta meg, hanem a kezelésekről és a testápolásról alkotott nézetemet is. Megtanított, hogy a kevesebb néha több, és hogy a testnek megvan a csodálatos öngyógyító képessége, ha megadjuk neki a helyes impulzust. Ez egy, a jobb egészség és közérzet felé vezető gyöngéd, mégis magával ragadó út.

A Bowen-technika csodáinak egyike, hogy folyton tanulok valami újat. Minden ügyfél egyedi és új kihívásokat hoz el. Ez arra ösztönöz, hogy folyamatosan képezzem magam, kísérletezzek és keressem a technika felhasználásának új módjait. Ez egy életre szóló utazás a felismerés felé és mindennap tudatosítom, hogy milyen sok van még előttem. Akár terapeuta vagy, aki új módszert keres mindennapos gyakorlatába, akár egyén, aki krónikus nehézségeire keres megoldást, hiszem, hogy a Bowe-technikának van mit felkínálnia.

Számomra a Bowen-technika szenvedéllyé vált

Boldog vagyok, hogy ennek a technikának a varázsát megoszthatom másokkal. Minden nap, amikor mosolyt látok az ügyfél arcán, aki végre megkönnyebbült, eszembe jut, hogy a helyes úton járok. És ez a legszebb érzés, amire csak egy terapeuta vágyhat.

A Bowen-technika azonban nemcsak a test kezeléséről szól. Az emberhez való holisztikus hozzáállásról, nemcsak a testre, hanem a lélekre való odafigyelésről szól. Egy olyan térnek a létrehozásáról, amelyben megtörténhet a gyógyulás. És a mai rohanó világban egy ilyen tért rendkívül értékes. Hálás vagyok, részese lehetek ennek a folyamatnak és örömmel várok minden jövőbeni ügyfelet, akiknek segíthetek majd a jobb egészség és közérzet felé vezető úton.

Eva_Kupilikova_Blog_Profil_250

Szerző:
Eva Kupilíková, masszőr testben és lélekben, testért és lélekért.
evamasaze.cz