Nem minden masszázs való mindenkinek - Történelmi kitekintés

 

Szent Hildegard gyógynövényes könyvében olvashatjuk a sorokat: ...”minden betegségnek adott egy gyógymódot is”… A valódi tanács azonban e kijelentés mögött húzódik meg. Nem mindegy, hogy kinek milyen problémájára milyen gyógymódot javasol a hozzáértő. Valamint az sem, hogy milyen pontossággal, szakmai, emberi körültekintéssel tudja azt kivitelezni a terapeuta.

Aki szereti, ha masszírozzák, szívesen kipróbál mindenféle masszázsformát.

Azonban nem minden masszázs való mindenkinek. Akkor is érdemes ezen kezelések élettani hatásairól tájékozódnunk, ha egészségesek vagyunk, de főként ha valamely testi problémával küzdünk. A józan ész sokat segíthet a választásban.

A helyes döntés érdekében nézzük át, hogyan alakultak ki a ma ismert masszázsok.

A masszázsok eredete a régmúltban gyökerezik. A gyógyfüvek és a fürdők ismeretét az egyiptomi, míg a testmozgással összekötött, komplikált kimozgatásokkal összekapcsolt masszázsfogásokat a görög kultúrából származtatjuk. Természetesen, ha mélyebben szeretne egy gyógyász ezekkel a gyógymódokkal foglalkozni, nem kerülheti el, hogy ezen kultúrák szellemi irányzatait is ismerje.

A keleti és a nyugati gyógyászat között találunk még bizonyos eltérést. Míg a nyugati iskolák a középkor után már akár boncolással is igazolhatták elképzelésüket egy-egy betegség eredetét illetően, addig a keleti irányzatoknál a test vallásos tisztelete annyira mély nyomot hagyott, hogy mai napig is főként ruhában, elfedve kezelik a testet. Így ezen keleti masszázsok (pl. thai vagy kínai masszázs, yumeiho stb.) csak a szigorú szabályok szerint kezelt meridián vonalak vagy speciális energetikai pontok nyomásával, nyújtásával dolgozik.

Az egyiptomi masszázsok ma már nem ismerhetőek fel önmagukban. A kiváltságosok által ismert gyógytudományok szigorúan a papság és a kivételezett rétegek kezében volt. Ma is felismerhető az a gondolkozásmód, ahogyan fájdalmunkra egy külső megítélőtől várjuk a kizárólagos gyógymódot. Vagy nem?

A thai masszázs kialakulásánál fontos volt, hogy a helyi sajátosságok a sok kilométeres gyaloglással terhelt lábakra és az emberi test energetikai működésének ismeretére alapultak. Így ha ma szeretnénk thai masszázs kezelést kapni, ne lepődjünk meg, hogy egy szakavatott kezelő főként a lábunk kezelésével tölt sok időt, míg a gerincünk, a hátunk háttérbe kerül. Egy plázában elvégzett thai masszázs kezelésen szinte biztosan figyelmen kívül hagyják, ha a gerincsérvünket említjük, hiszen nem kerül a látószögükbe ennek a kezelési lehetősége.

A kínai és japán masszázsok különböző energia vonalak felszabadítása által, a test saját öngyógyító képességét aktiválja. Hiszen mi is látjuk, ha megvágjuk a bőrünket, az rövid időn belül önmagától begyógyul. A keleti masszázsok ennél tovább lépnek. Ha eltávolítjuk a gyulladáskeltő anyagokat a testből, és szabaddá tesszük az energia útját, szintén lezajlik ez a folyamat, hacsak nem történt már valamilyen visszafordíthatatlan elváltozás. Ez egy sokrétű, összetett rendszer, amely mély elmélyülést és rengeteg tudást, bölcsességet igényel a terapeuta részéről.

Mind a nyugati, mind a keleti masszázsoknál fontos a kezelő személye. Felkészültsége ezen vonalakat, pontokat illetően és az anatómiai tudása mérvadó, illetve saját testének energetikai, egészségi, fittségi állapota is döntő lehet a kezelés sikerességében.

 

Fontos, hogy megértsük, hogy egy egészséges test, fitt szervezet szinte bármihez tud alkalmazkodni, de mindenkinek magának kellene tudni felmérni saját egészségi állapotát. Teszem azt egy plázában betanított lelkes thai masszőr leányka nem biztos, hogy fel tudja mérni, hogy az időnként becsípődő derekunk nem csak egy múló problémácska, hanem egy jelzés a testünktől, hogy valamilyen strukturális eltérés indult el a deréktáji részen, amivel szakemberhez kellene fordulnunk, mielőtt valaki „összehajtogat és jól megnyomkod minket”.

Ezért fontos, hogy fel tudjuk mérni, hogy nekünk gyógyászati megközelítésre van-e szükségünk a masszázsok terén is, vagy általános egészségi állapotunkat szeretnénk fenntartani. Válasszunk bölcsen, és élvezzük a masszázsok általános jobbító, egészségjavító hatását! Sorozatunk következő részében bővebben kifejtjük, hogy egészségi állapottól függően milyen masszázs javasolt.

Borda Györgyi, gyógymasszőr

Szerző:
Borda Györgyi, gyógymasszőr