Garantáljuk a kiszállítást karácsonyig a 2018.12.18. 11:00-ig leadott megrendelésekre, ahol a termék státusza „Raktáron”. Ezt követően is van esély, hogy megérkezik a csomag, de garantálni sajnos már nem tudjuk a futárszolgálatok fokozott igénybevétele és leterheltsége miatt. Személyes vásárlás Dunaszerdahelyen egészen 2018. december 21-ig lehetséges.

Referenciáink

Dr. Kovács Gellért D.O.

dr kovacs gellert oszteopatiaTanfolyamainkhoz kerestünk hordozható masszázságyakat. Olyanokat, amelyek könnyen összecsukhatók és jól szállíthatók, hogy a tárolhatóság és a tanfolyamok helyszínére eljuttatás minimális nehézséget okozzon. Emellett a kurzusok alkalmával nagy igénybevételnek is meg tudjanak felelni, mert a páciensek súlya mellett gyakran a terapeuták súlyát is biztonsággal hordozni kell, akkora stabilitást adva, hogy az a teljes relaxált helyzetekben is biztonságot nyújtson a páciens számára. Oszteopát technikákhoz inkább puhább borítású termékeket kerestünk.

Így akadtunk rá a Fabulo masszázságy családra, amelynek egyik alapfelszereltségű modelljét kezdtük el használni. Tanfolyamainkon rendkívül mutatós, strapabíró, emellett könnyen és jól mozgatható terápiás eszközökre leltünk bennük.

Dr. Kovács Gellért D.O., oszteopát orvos, sportfizioterapeuta
Az Amerikiai és Európai Oszteopát, ill. a Német Manuálterápiás Társaságok tagja
www.osteopatia.hu

oszteopatia tanfolyam gyogymasszor tovabbkepzes   oszteopatia tanfolyam gyogymasszor tovabbkepzes


Parászka Gábor

paraszka gabor gyogymasszorA Fabulo kezelőasztal remek és számomra szokatlan színe keltette fel elsőre érdeklődésem, így egy három napos oszteopát továbbképzésen helyet is foglaltam elé, itt jegyzeteltem és kezeltem. Párnázata kiválóan alkalmas hosszabb statikus, akár craniosacralis technikák kivitelezéséhez, stabilitása minden manuális irányzat, masszázs műveléséhez kiváló. A megálmodója - aki bizonyosan használ kezelőágyat - által kiviteleztetett apró változtatások messze versenytársai fölé emelik. Kíváncsi vagyok mennyire lepődsz majd meg a felbukkanó elégedettségtől az első Fabulo ágyon végzett kezelésed után. Én nagyon.

Parászka Gábor, oszteopát szemléletű gyógymasszőr


Biodynamic Craniosacral Hungary

Tar Zsolt kranioszakralis biodinamikaA Fabulo Guru masszázságyamat azért szeretem, mert mindkét végén alá tudom csúsztatni a lábaimat. A masszázsasztalok többségénél egy kereszttartó miatt a fejnél és a lábnál terpeszben kell ülni, mely hosszabb távon túlzottan nyitott állásba kényszeríti a kezelő medencéjét és kényelmetlenségeket okoz. A Fabulo Guru pont olyan széles, hogy a vendég karjai kényelmesen elférnek a test mellett. Memóriahabos párnázata lehetővé teszi, hogy a kezem bele tudjon süllyedni, ha például a keresztcsont alatt tartom hosszabb ideig.

Masszív, stabil benyomást kelt összességében, s bár emiatt a súlya is több, de a tokja profi kiképzése viszonylag könnyen hordozhatóvá teszi. Érzetre mint egy luxusjacht. Szívből ajánlom cranióra!

Tar Zsolt, Craniosacralis biodinamika oktató, Biodynamic Craniosacral Hungary

 

cranio fabulo guru masszazsagy kranioszakralis terapia  craniosacralis tanfolyam   kranioszakralis terapia tanfolyam tar zsolt


SriOM masszázs iskola

Nemeth Balazs thai masszorAz utolsó 17 évem java részét matracokon töltöm, thai masszázs kezeléseket adva vagy oktatva. A testem, de főleg a térdeim ez idő alatt megbízható érzékenységre tettek szert: azonnal tudom, hogy milyen felület az, ahol a testem jól érzi magát, milyen az ami "elmegy" egy-két kezelésre, és milyen az amiből baja lesz... Masszíroztam kókuszon, latexen, purhabon, polifoamon, csergén, betonon, thai matracon, anyaföldön, és amikor az új kezelőmben lassan 3 éve, 2014-ben megéreztem a Habys négyrészes harmonikás matracot, térdeim dalra fakadtak.

Erős, támogató, de mégsem bántóan kemény: az ideális tartás. Vendégeimet kérdezve, mindegyik optimálisnak írta le a masszázsélményt ezen a matracfajtán: pont annyira van felhajtó ereje, hogy tartsa a gerincet háton fekve, de mégsem annyira puha, hogy "elkényeztesse" a vendégünk testét, és elvegye  a fókuszt a masszázsról: 3 éve csak jót hallottam a masszázsélményről a Habys-on, állaga a napi 3 kezelés mellett olyan, hogy horpadás, bármilyen amortizációs jel nélküli, egyszóval én megtaláltam a legjobb matracot thai jóga masszázshoz, szeretettel ajánlom!

A másik két matrac típushoz is volt már szerencsém, a Flow-t képzéseken használtam hasonló sikerrel, míg a Flow Portable-al a házhoz menő kezeléseimhez szemezgettem. Igen praktikusnak találom azt, hogy kvázi minden ott van egy teljes thai masszázs adásához szükséges felszerelések közül, matrac, henger, térdeplő párna, egy henger alakú hordozó táskában, így villamoson, buszon, biciklivel is könnyen szállítható. A Flow Portabla masszázs matracot ajánlanám azoknak, akik több helyszínen kívánnak tevékenykedni. Mindenkinek sikeres masszázsokat, boldog vendégeket kívánok!

Németh Balázs, thai masszőr és oktató
SriOm masszázs iskola


Dr. Kubiczáné Borda Györgyi

Dr. Kubiczane Borda Gyorgyi masszorA Fabulo masszázságyakat a tanfolyamaimon használom. Sok éves gyógymasszőri gyakorlattal rögtön felismertem, hogy mennyire sok pozitív tulajdonsággal rendelkezik. Többféle nyugati típusú masszázsformát végzek, így mindig olyan ágyat keresek, amely minden igényt kielégít. Először azon lepődtem meg, hogy a hosszú élettartalmat jósoló tömör fa váz ellenére, még nőként is könnyen tudtam mozgatni. A szivacsozása pedig maga a kényelem netovábbja.

A gyógymasszázshoz kemény alátámasztású szivacsozás szükséges, míg a spa kezelésekhez puha felület. Nem tudom, hogyan oldotta meg a gyártó, de a Fabulo masszázs ágyainál mindkettő egyszerre van jelen. Mintha körül ölelné a vendéget, aki ráfekszik. Csak ajánlani tudom minden kezelőnek aki csúcsminőségre törekszik a munkájában. Ezzel a kezelő ággyal profi partnert kap a munkájához.

Dr. Kubiczáné Borda Györgyi, gyógymasszőr és testszobrász


Szalai Csaba Koppány

szalai csaba koppany masszorNagyon szeretem a jó ötleteket, a jó mérnöki megoldásokat. A Fabulo Flow Portable matracban is az tetszik, hogy nagyon jól van megtervezve. Elegánsan, kompromisszumok nélkül ötvözi a szállítható matracok és a rögzített tatamik előnyeit. Feltekert állapotban kevés helyet foglal és kényelmesen szállítható, leterítve viszont kellően nagy, elég hely van rajta vendégnek és masszőrnek egyaránt.

Az anyaga is jó választás: nem süpped be a vendég alatt, stabil alapot ad a masszázshoz, mégis kellően puha, jól esik rajta feküdni. Egyszerű, letisztult, jól használható matrac, bátran ajánlom bármilyen földön végzett masszázshoz, kezeléshez!

Szalai Csaba Koppány, Budapest
alternatív mozgás-, és masszázsterapeuta, testszobrász, integrált japán masszázs oktató
www.oszteoterapia.hu

 


Ferencvárosi Tornaklub - Kézilabda Szakosztály

varga mate sportmasszorMivel munkám során masszázságyaim elég nagy igénybevételnek vannak kitéve, ezért egy nagyon masszív és strapabíró masszázságyat kerestem, aminek az ára nem a csillagos egekben van. Kijelenthetem, hogy megtaláltam! Olyannyira, hogy ezzel a levelemmel szeretném is minden szakmabelinek ajánlani a Fabulo Spa Lux V2 fix masszázságyat.

Sokan, mikor elkezdünk a szakmában dolgozni, bizonytalanok vagyunk abban, hogy milyen ágyat vegyünk és mennyiért. Ez a levél azoknak szól, akik már tudják, hogy szakmájuk nem csak egy munka, hanem a hivatásuk amihez az önfejlődésük mellett profi körülmények is szükségeltetnek. Ez a masszázságy mind küllemében mind anyagában és teherbírásában méltó a profi jelzőre. Vastag masszív lábai, szép műbőrrel borított fekvőfelülete ritka a piacon. Ami talán még ennél is fontosabb, és talán ez az egyik dolog ami igazán egyedivé teszi, az a fejrész. Nagyon kényelmesre kialakított puha felülete jól szolgálja vendégeink kényelmét. Ezen kívül, ha valaki, akkor én tudom (hisz profi sportolókat is kezelek rajta minden nap), hogy milyen az amikor egy jól megtermett erős testfelépítésű ember a masszázságyra fekszik és az recseg, ropog, nyikorog alatta… nos ez meg se nyikkan! Számomra ez nagy elégedettséget jelent, főleg annak tudatában, hogy nem ez az első masszázságyam.

Egy szónak is száz a vége. Ha egy végleges megoldást keresel a kezelő helyiségedbe, akkor bátran szavazz bizalmat a FABULO Spa Lux V2 Set-nek. Nem fogod megbánni. A képeken Nagy Leventével a Ferencváros férfi kézilabda csapatának kapusával teszteltük az ágyat, az ő nagy örömére. Számomra nem maradt más hátra, mint köszönetet mondani Mátis Ivánnak és a Fabulo.hu csapatának, hogy közreműködésükkel a kezeim alá került az, amit idáig kerestem. Köszönöm!

Varga Máté, sportmasszázs terapeuta
a Ferencváros első osztályú férfi kézilabda csapatának masszőre

nagy levente ferencvaros kezilabda kapus   varga mate sportmasszor   Ferencváros férfi kéziladba csapata


Erawan Thai Massage

erawan-nagy-sakuntala-3Jó minőségű masszázs ágyat kerestem thai masszás szalonomba, sok-sok cég termékeit megtekintettem mind az interneten keresztül, mind személyesen. Mivel a Fabulo rendelkezik show roommal, le tudtam szervezni egy bemutatót, s közelről megtekinthettem, kipróbálhattam a Fabulo Spa Thai masszázságy nevű terméküket. Kényelmes fekvést biztosított, jó minőségű anyagból készült, kellően nagy, és tökéletes kimunkálású volt. Hosszú kutatás után végre megtaláltam a keresett tökéletes, professzionális kivetelezésű masszázságyat.

A vendégeim visszajelzései alapján a masszázságy rendkívül kényelmes, és egyáltalán nem bocsát ki hangot – ellentétben a más masszázságyaknál tapasztalható, a masszázs erőhatásai által kiváltott bútorzörejekkel. Az ágy magassága állítható, így a masszázs terapeutáknak maximális kényelmet biztosít a munkavégzéshez. Elegáns, stílusos, tökéletesen illik egy thai masszázs szalonba. Az alsó polc praktikus tárolási lehetőséget biztosít például párnák, törülközők és ruhák számára.

Összegezve a fentieket, nagyon szeretem a Fabulo által forgalmazott Spa Thai masszázságyat, s ha továbbiakra lesz szükségem, ide térek vissza, ugyanezen ágyakért.

Nagy Sakuntala, üzletvezető / tulajdonos
Erawan Thai Massage, Budapest, Káldy Gyula u. 6

thai-masszazs-agy-1-s   thai-masszazs-agy-3-s   thai-masszazs-agy-2-s


Evage Masszázs és Mozgás Stúdió

evage-profilSok jót olvastam a Fabulo masszázságyakról. Akkora különbséget írtak le mások a saját (az addig egész jónak vélt) masszázságyamhoz képest, hogy gondoltam, hiszem, ha látom. Ezért elmentem a bemutatóterembe, és kipróbáltam. Hát, nagyon jól tettem. Ott ámultam és hüledeztem, hogy tényleg van ilyen. Szerencsére volt raktáron Fabulo GURU masszázságy, azonnal vittem a szalonomba kettőt is. A kolleganőmnek a 3 zónás GURU Plus masszázságyat vettem, nagyon sok fokozaton állítható, és e mellett nagyon stabil.

Valójában „csak” akkora különbség van a Fabulo és a többi, általam eddig ismert ágy között, mintha eddig Trabantom lett volna, most meg Ferrarim. Olyan csúszásmentes gumi talpa van az ágynak, hogy ha a fej felől masszírozok, teljesen stabil, lehetetlen eltolni az ágyat, főleg ha a vendég is rajta fekszik. (A régi ágyamat simán eltoltam vendégestül.) Ha egy testesebb vendégem fekszik az ágyra, akkor is nyugodt vagyok, mert tudom, hogy a nagy súlyt és a nagy erőkifejtést is kibírja az ágy recsegés, ropogás nélkül. A fej kivágás szuper kényelmes, nem hagy nyomot az arcon, a párnázása pont tökéletes. Kényelmesen puha, de nem belesüppedős. A fej- és kartámasz annyira stabil, hogy még néha el sem hiszem. Azok a vendégeim is kérik az új elülső kéztámaszt, akik eddig nem tudtak ugyanebben a kéztartásban jól ellazulni. Ha egy igazán jó, strapabíró, kényelmes, stabil ágyat szeretnél, nyugodtan hidd el, létezik ekkora különbség két masszázságy között. 

Edelényi Evelin és Edelényi Balázs, gyógymasszőrök
Evage Masszázs és Mozgás Stúdió, Budapest, Retek u. 24.

edelenyi-fabulo-guru-masszazsagy-3    edelenyi-fabulo-guru-masszazsagy-2    edelenyi-fabulo-guru-plus-masszazsagy-1


Szkárosi Lajos

manualterapias kezeloagyMegkaptam az Önöktől rendelt CHIRO-180 típusú masszázságyat ("csontkovács asztalt"). Nagyon elégedett vagyok a kezelőággyal. Nagyon hasznos a munkámban, a terápiám alkalmazásához elengedhetetlen volt a beszerzése. Fix csontkovács asztalom volt már, de mobil, hordozható nem volt mostanáig. Felülmúlta a várakozásaim a Fabulo CHIRO-180 kezelőágy, nagyon masszív és funkcionális, álmomban sem gondoltam, hogy egy mobil eszközből ennyi mindent ki lehet hozni. Csak ajánlani tudom manuálterapeutáknak és csontkovácsoknak egyaránt. Nagyon elégedett vagyok a cégükkel is, nagyon korrekt ajánlatot kaptam Önöktől. Nagyon kedves és alapos volt az ügyfélszolgálatos hölgy hozzáállása is. Nagyon köszönöm! A cégüket ajánlani fogom mindenkinek és a továbbiakban is Önöktől szeretném rendelni a munkámhoz szükséges kellékeket. További jó munkát Önöknek, és minden jót kívánok!

Szkárosi Lajos természetgyógyász, alternativ mozgás- és masszázsterapeuta, Bácsalmás

 

 


Göbölös László Henrik

Mozgásszervi szakrendelőnkbe kerestünk megfelelő elosztású és stabilitású elektromos kezelőágyat. Mivel többen dolgozunk a rendelőben, választásunkban fontos tényező volt a megbízhatóság, és hogy könnyedén, gyorsan tudjuk állítani az ágy magasságát. A terápiák sikerességét nagyban befolyásolja, hogy a páciens és a terapeuta is kényelmes pozícióban legyen, így a különböző fogások, esetleges emelések során folyamatosan adaptálódni kell az új helyzetekhez. Ennek megvalósításában a Mobercas 2127 típusú elektromos masszázságyban kiváló segítségre leltünk. A sztenderdnél kicsit szélesebb kezelőágyunk a nagyobb testalkatú pácienseink számára is biztosítja a kényelmes fekvőhelyzeteket, így mindenféle szorongás nélkül, könnyedén tudnak relaxálni. Az egészen 50cm-ig leengedhető magasság pedig a nehezen mozgó, nagy fájdalomtól szenvedő pácienseink számára teszi lehetővé, hogy könnyebben felfeküdjenek az ágyra. A Fabulo oldalon található kezelőágyak egyedi színben is rendheltők, így szinte bármilyen stílusú környeztbe könnyen beilleszthetők. Éltünk a lehetősségel, nekünk a türkizkék lett a kedvencünk a Mobercas színlistájáról.

Göbölös László Henrik, oszteopát szemléletű gyógytornász és manuálterapeuta, Budapest

Az oldal sütiket (cookie) használ. A böngészéssel elfogadja használatukat.