Nyugat-szlovákiai fürdőtúra

Sorozatunk első részében Szlovákia Délynyugat-Szlovákia fürdőit mutattuk be. Ebben a részben pedig Nyugat-Szlovákia fürdőibe látogatunk el. Olyan helyeket veszünk most is sorra, amelyek a regenerálódást, a pihenést és a gyógyulást is elősegítik, ráadásul Szlovákia két legjelentősebb gyógyfürdőjét, a pöstyéni és a trencsénteplici fürdőt is bemutatjuk.

Íme hát a lista nyugatról észak felé haladva:

Felsőszeli és Deáki (Horné Saliby, Diakovce)

Igaz, két termálfürdőről van szó, ugyanakkor a Galánta (Galanta) és Vágsellye (Šaľa) között található felsőszeli és deáki források a két település határában törnek fel. Az 1950-es években fedezték fel, és sokáig egy fürdő üzemelt csak. A két község 2001-ben osztotta fel egymás között a forrásokat. A deáki 780 méterről tör fel, 38 Celsius fokon, míg felsőszeli termálvíz 1559 méterről, 67 Celsius fokos hőmérsékleten. Az itteni víz fő összetevője a nátrium, a klór és a hidrogén-karbonát. A magas hőmérsékletű termálvíz gyógyhatását a mozgásszervi megbetegedésekkel szemben fejti ki. Felsőszeli ideális helyszíne a családi kikapcsolódásnak, hiszen lehetőség van csúszdázásra is, 72 méter hosszan. A vendégeket három medence várja, a 30 Celsius fokos Olasz medence, az azonos hőfokú Ifi medence és a hat éves kor alattiaknak kialakított gyermekmedence. A gyógyulni vágyóknak masszázs, fizioterápiás kezelések, szauna és vízi terápia áll rendelkezésére. A komplexum bemutatja a víz felhasználásának több módját is: a medencékben vízköpők és léggejzírek találhatóak, a rehabilitációs területen a már említett vízi terápia, a fedett részben pezsgőfürdő és hidromasszázszuhanyok. A deáki fürdőben pedig, ezzel ellentétben, igazi retroélményben lehet részünk. A fürdő olyan, mintha az előző évtizedekben járnánk. Mutatják ezt egyrészt az árak, másrészt a Kofolás és lángosos standok is. Megijedni azonban nem kell. A nosztalgikus életérzés egy jól átgondolt koncepció, nem pedig az elhanyagoltság jele.


Pöstyéni gyógyfürdő (Piešťany)

Pöstyén méltán világhírű. Ez Szlovákia legnagyobb és leghíresebb fürdővárosa. Vize a földkéregből 67 − 69 Celsius fokon tör fel, tíz különböző forrás gyógyító hatásait egyesíti, ami meglehetősen ritka. Legnagyobb alkotórésze a hidrogén-szulfid, de ezen kívül is jelentős az ásványianyag-tartalma. A fürdő jelképe, egy mankóit kettétörő férfi, tökéletesen szimbolizálja az itteni gyógykezelések erejét, amely a porcok és kötőszövetek kopását segít megállítani. Ha a mankóinkat eldobni nem is tudjuk, a gyógyvíz mindenképp segít megőrizni az egészséges mozgásképességünket. A kezelésekhez nemcsak a vizet használják, hanem a pöstyéni iszapot is, amelynek feszültségcsökkentő, lazító hatása van. Az iszap egyesíti az évszázados üledékes lerakódás és a termálvíz jótékony hatásait, kéntartalma kifejezetten magas. A világon egyedülálló az itt található iszapmedencés kezelés. A fürdőt először 1642-ben említették írásban, majd hamarosan elindult a világhír útján. Első virágkorát az Osztrák–Magyar Monarchia idejében élte, szívesen múlatta itt az időt Lehár Ferenc zeneszerző és IV. Károly osztrák császár és magyar király is.


Trencsénteplici fürdő (Trenčianske Teplice)

Szlovákia egyik legrégebbi és leglátogatottabb gyógyfürdője a trencsénteplici, amelynek hírneve Pöstyénhez mérhető. A monda szerint egy eltévedt pásztor fedezte fel a forrást a 16. században, miközben bárányát kereste. Ezt a történetet örökíti meg a település címere is. Öt forrásból tör itt fel a 36 − 40 Celsius fokos gyógyvíz, amelynek hatását a gipsz-kéntartalom adja. A vízhez szervesen kapcsolódik a kénásvány-sár, amit szintén gyógyászati célokra hasznosítanak: a mozgásszervi betegségekben szenvedők számára kínál enyhülést. Trencsénteplicben járva különösen javasolt a Hamman-fürdő felkeresése. Az ide látogatóknak olyan érzésük lehet, mintha Egyiptomban járnának, hiszen az észak-afrikai stílusú épületben élvezhetik a gyógyító vizet. Az épület helyi tervezők munkája volt a párizsi világkiállításra,. A várost nem csak a fürdője tette messze földön ismertté: itt zajlik nyaranta Közép-Európa legrégebbi zenei fesztiválja, a Zenei Nyár és a rangos Art Film Fesztivál is.


Simonyi fürdő (Termály Malé Bielice)

Nyitra (Nitra) és Privigye (Prievidza) útvonalán fekszik Simony (Partizánske) városa. Szlovák nevét az 1944-es Szlovák Nemzeti Felkelésben való részvételéről kapta. Simonyba a második világháborús történelmi jelentőség mellett a természeti látnivalók és a termálvize miatt is érdemes ellátogatni, amely három forrásból tör a felszínre. Gyönyörű hegységek ölelik körbe a várost, amelyek remek túrázási lehetőségeket biztosítanak. A város 43 Celsius fokos enyhe ásványianyag-tartalmú gyógyvize pedig a mozgás- és idegrendszerre van jótékony hatással. A fürdőben relaxációra is számos lehetőség van, hiszen helyet kapott itt a pezsgőfürdő, a hidromasszázs-medence, többféle szauna és törökfürdő is. Mindössze három medence várja a fürdőzni vágyókat, egy pedig a gyerekeket. A családosok figyelmébe ajánljuk, hogy a három év alatti gyermekek számára a fürdő nem látogatható.


Bajmóci termálfürdő (Termálné kúpalisko Čajka, Bojnice)

Ha valaki egy mesebeli tájon szeretné élvezni a gyógyvíz hatásait, annak tökéletes választás Bajmóc. Miközben a vízben ülünk, gyönyörű látványban lehet részünk, mégpedig a bajmóci várban, amely szinte érintetlenül vészelte át az évszázad viharait, ráadásul több film forgatásának helyszíne is volt. A fürdőt először 1113-ban említik, már akkor gyógykezelésekre használták vizét.

Az 1200 − 1500 méteres mélységből feltörő forrásban magas a hidrogén-karbonát, a kalcium és a magnézium koncentrációja, hőfoka 28 − 52 Celsius fok között alakul. Ideális a mozgásszervi és idegrendszeri megbetegedések gyógyításához. A fürdőben nemcsak a vízre, hanem a természetes gyógymódok más formáira is nagy hangsúlyt fektetnek: lehetőség van akupunktúrás kezelések igénybevételére és a sóbarlang látogatására is. A közelben felkereshető Szlovákia legrégebbi állatkertje is, így tökéletes választás a gyerekekkel idelátogatóknak.


Szántó Wellness (Santovka)

A szántói ásványvíz több módon is hozzájárulhat egészségünk megőrzéséhez: fürdő- és ivókúrának is ajánlják. Ugyan a környéken nevezetes borvidék is található, mi mégis a vizet ajánljuk. A létesítményt sajnos csak a nyári időszakban lehet látogatni, májustól szeptemberig. A fürdő vizét már évszázadok óta ismerik, azonban az első fürdőházat csak 1864-ben építették. Majdnem egy évszázaddal később állami tulajdonba került, ez nemcsak jogilag jelentett változást. Az elsőként ismert források kiapadtak, így új fúrásokat végeztek. A kutatás sikerrel járt, így az 1960-as évektől a fürdő folyamatos fejlődésnek indult. A víz mindössze 27 Celsius fokon tör a felszínre, ez elmarad a legtöbb gyógyvíz hőmérsékletétől. Alkáli fémek nyomelemei találhatók benne, amelyek a szív- és érrendszeri betegségek ellen hatékonyak. A hatás megmutatkozik mozgásszervi betegségek és allergia kezelésében is. A víz folyamatosan áramlik, így biztosítva a legmagasabb fokú tisztaságot. A fürdő különlegességei a római kort idéző, mésztufából kialakított Travertin medencék. Ezekben ülve szinte időutazónak érezhetjük magunkat.


Fabulo

Szerző:
Fabulo.hu