A Fabulo Live Showroom új terápiás tere első ízben telt meg apró páciensekkel: Szalai Koppány Csaba oszteopata egy teljes napon át fogadta a kicsiket és a nagyobbakat Dunaszerdahelyen. Koppány közel húsz éve dolgozik a manuálterápia területén, 2017 óta pedig csecsemőkre és gyerekekre specializálódik. A nap végén – ami egyben a helyiség főpróbája is volt – leültünk vele, hogy megkérdezzük, milyen érzésekkel, tapasztalatokkal telt ez az első alkalom, és hogy közérthetően elmagyarázza, mi is az az oszteopátia.
Milyen napod volt? Mennyire fáradtál el?
Jó napom volt. Fizikailag elfáradtam, de lelkileg, szellemileg inkább feltöltődtem, mert tényleg nagyon kedves vendégek jöttek. Sokan kérdezték a nap folyamán, hogy jövök-e még – és igen, azt mondtam, hogy jövök. Persze ez rajtatok is múlik, hogy meghívtok-e, én szívesen visszatérek.
Milyen kondícióban voltak a hozzád érkező gyerekek?
Meg kell dicsérnem azokat az intézményeket, óvodákat és iskolákat, valamint az ott dolgozó pedagógusokat, akiktől a gyerkőcök jöttek. Az óvodáskorú korosztályban például azt láttam, hogy meglepően jó a gyerekek testtudata, jó az erőnlétük, ügyesek voltak az egyensúlyozásban. Volt, aki azt mondta, hogy az óvodában még szemtornát is csinálnak – ez nagyon jó.
És látszott a szülőkön is, hogy sokat foglalkoznak a gyerekükkel. Ez abban is megmutatkozott, hogy voltak olyan gyerekek, akiknél nem volt komoly panasz. Náluk alapvetően rendben vannak a dolgok, és inkább megelőzés miatt jöttek, nem pedig valamilyen komoly probléma miatt.


Milyen volt maga a tér, a rendelő?
A szoba, a rendelő berendezése nagyon jó volt: vannak itt labdák, hengerek, úgyhogy a gyerekek rögtön otthon érezték magukat. A tükör is hasznosnak bizonyult. Volt család, ahol több gyerek érkezett egyszerre, ők is tök jól elvoltak.
Milyen panaszokkal érkeztek és mit javasoltál nekik a kezelés után?
A gyerekek sokféle panasszal jöttek – az idegrendszeri panaszoktól az alvásproblémákon át a tartásproblémákig –, úgyhogy ebből a szempontból is széles volt a skála.
Volt néhány gyerek, akinél azt gondolom, érdemes lenne időről időre – ha nem is túl hamar, de mondjuk negyedévente, félévente vagy néhány havonta – egy-egy kezelés. Másoknál viszont elég, ha egy év múlva, vagy egy jelentősebb növekedés után nézzük meg újra, mert most vagy szinte semmi nem volt, vagy csak egy kicsit finomhangolni kellett.
Nem kíméltem az embereket: sok gyereknek javasoltam egy kis otthoni tornát is. Ezek mindenkire személyre szabottak. Van pár gyakorlat, amit nagyon szeretek, és voltak viszonylag hasonló gyerekek, akiknél bizonyos izmokat kellett aktivizálni – úgy tűnhet, mintha ugyanazt a pár gyakorlatot adnám mindenkinek, de valójában mindig személyre szabott.
A kezelés hozott valakinél látványos, azonnali javulást, vagy ez inkább később mutatkozik meg?
Az ízületi mozgásokban mindenképpen láttam változást. Volt több olyan eset is, ahol kezelés után állásban is láttuk, ahogy változott a tartásuk. Utólag azt gondolom, némelyeknél megérte volna előtte-utána fotókat készíteni, hogy meg tudják nézni a szülők is a változást.
A szülők között volt egy gyógytornász is – anélkül, hogy elárulta volna, hogy szakmabeli. Ki szoktad szúrni, ha valaki a szakmából érkezik?
Az volt gyanús, hogy az anyuka több mozgásfejlesztési területen is otthon volt, de nem szoktam firtatni az okát. Nem mindig könnyű eldönteni, hogy valaki a szakmából van-e vagy laikus, mert vannak olyan szülők, akik a saját gyerekük kapcsán ássák bele magukat egy témába, és ugyanúgy profin használják a szakszavakat, mint egy szakember.
És jó, ha edukált a szülő, vagy inkább nehezíti a dolgodat?
Jó, mert jobban megérti, amit csinálok. Nekem ez nem okoz problémát, én nyitott vagyok a párbeszédre. Azt gondolom, hogy minden, amit csinálok, tök logikus, és sokszor el is mondom a szülőknek, mit látok és mit csinálok. Ha a szülőnek van valamilyen korábbi szakmai tapasztalata vagy nézete, azt sokszor kezelés közben megbeszéljük, és együtt jutunk valamire. Arra is nyitott vagyok, hogy tanuljak: simán lehet, hogy valaki egy témában sokkal többet tud nálam, és akkor annak utánajárok. Ha pedig valamit másképp gondolunk, akkor kipróbáljuk, és megnézzük, melyik működik. Így nincs is ebből vita.
Milyen korosztály jött? Ki volt a legkisebb?
Volt egy egyéves, talán másfél-két év körüli gyerkőc, és lehet, hogy egy hároméves is – tehát volt néhány tipegő, óvoda előtti korú. Egészen pici, néhány hónapos baba nem volt. A legtöbben inkább nagyobb óvodások, nagycsoportosok vagy kisiskolások voltak, és jött néhány tizenéves is.
Kivel könnyebb, és kivel nehezebb dolgozni?
Bizonyos szempontból a nagyobb óvodások és a kisiskolások a legjátékosabbak és legnyitottabbak – ha jókedvvel jönnek, velük nagyon könnyű dolgozni. A nagyobb kamaszokkal, még ha épp a dackorszakban vannak is, eggyel nehezebb, de azért lehet velük is beszélni: megértik, hogy egy-egy kezelés vagy torna miért jó nekik. Náluk inkább az fordul elő, hogy a szülővel vannak konfliktusban – hogy „miért rángatnak ide" –, de én ilyenkor is próbálom közvetve meggyőzni őket, és belső motivációt kialakítani, hogy ez nekik lesz jó.
A pici babák egyéves kor alatt általában jól együttműködnek, ha kialudták magukat és jóllaktak: jókedvűen nézelődnek a kezelés alatt. Az egy- és hároméves kor közötti időszak a kritikus, mert ha egy ilyen korú gyerkőc nem akar együttműködni, vele még nehéz szót érteni. Ilyenkor is bevetek mindent, ami kényelmesebbé teszi a kezelést: rá lehet fektetni a gyereket az anyukára vagy apukára, vagy a szülő hordozza, és amit csak lehet, azt hordozás közben nézem meg, közben mutogatom neki a játékokat.
Az interjú végére még megkérnélek: segíts megérteni, mitől más az oszteopátia, mint a manuálterápia, a csontkovácsolás vagy a kiropraktika, amiket talán többen ismernek? Sokan mondták, hogy a leírás vonzza őket, de nem is hallottak korábban az oszteopátiáról.
Az oszteopátia annyiban holisztikus kezelés, hogy az ízületeket, izmokat és kötőszöveteket vizsgálja, de emellett az idegrendszert is figyelembe veszi, és inkább ezek együttműködésére helyezi a hangsúlyt, mint egy-egy külön területre.
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni: a manuálterápia sokszor a tünetekre és arra a területre összpontosít, ahol a panasz van. A kiropraktika bizonyos szempontból gerincközpontú, a gerincre fókuszál.
Az oszteopátia ehhez képest inkább szöveti feszülés és keringés központú. Tetőtől talpig nézzük a szöveteket, és azt keressük, van-e valahol feszülés, mozgásbeszűkülés vagy olyan működési zavar, ami a többi területre is kihat. Épp ezért mindig tetőtől talpig vizsgálódunk, és a legnagyobb problémától haladunk. Ez szerintem nagyon logikus, mert így jó esetben az okok is feltárásra és kezelésre kerülnek.
Tehát a cél megtalálni az okot, a legnagyobb problémát megszüntetni, aztán szépen sorban haladni?
Így van. Gyerekeknél ráadásul kifejezetten igyekszem nemcsak a mozgásszerveket megnézni, hanem az egyensúlyukat, a szemmozgásaikat is, továbbá néhány egyszerűbb mozgásmintát és néhány csecsemőkori reflexet – tehát olyan dolgokat, amelyek az idegrendszer működésével és a viselkedéssel függhetnek össze. Ha tudok, akkor javaslok rájuk gyakorlatokat, vagy ha kell, egy megfelelő szakembert.
És aki nem ismeri, elmondod, hogy mi az aktivátor, amivel szinte minden kezelésnél kattogtatsz?
Az aktivátor egy kis, gumis szerkezet, amely egy célzott, kicsi, de gyors impulzust tud adni, amivel az ízületeket finoman lehet mobilizálni. Gyerekeknél ez általában nagyon kis erővel történik, főleg a csigolyák közötti kis ízületeknél vagy a keresztcsontnál. Ez egy fájdalommentes módja annak, hogy kisebb-nagyobb ízületi blokkokat oldjunk – tehát meg tudunk úszni olyan fogásokat, amelyek felnőtteknél vagy más módszereknél komolyabb tekergetéssel, csavarással, ropogtatással járnának.
A nap végén Koppány megígérte, hogy nem ez volt az utolsó találkozás. Terveink szerint néhány hónap múlva újra érkezik a Fabulo Showroomba – és bár egyelőre még egyeztetés alatt van, szó esett arról is, hogy legközelebb nemcsak kezelések, hanem szülőknek és gyerekeknek szóló előadás, illetve manuálterapeutáknak szervezett továbbképzés, workshop is színesíthetné a programot. Amint véglegesednek a részletek, a Fabulo csatornáin elsőként adunk hírt róluk.
Ha szeretnél többet megtudni a gyerekoszteopátiáról, olvasd el kapcsolódó cikkünket is: Gyengéd segítség a legkisebbeknek – Mit csinál egy gyermekoszteopata?

Szalai Koppány Csaba: Oszteopata

Mátis Iván: masszőr és manuálterapeuta, a Fabulo webáruház ügyvezetője