Yoga az ászanákon túl II.

A szombati filozófia óra után elfoglaltuk a szállásunkat. Két szúnyoghálóval gondosan bevont ágy és finom nag champa füstölő illata fogadott, valószínűleg szintén a rovarok távoltartása céljából. A szoba vitathatatlan kincse a ventillátor. Nonstop üzemelt, hiszen még éjjel is füllesztő párás meleg volt. A napkollektoroknak köszönhetően volt melegvíz, de egyszer sem használtuk. Jólesett a hideg zuhany alatt lehűteni magunkat többször is napjában és lefekvés előtt. A vécében egy béka úszkált gondtalanul, és szomorúan vette tudomásul, hogy elkezdődött a szezon, el kell hagyja kedvenc kis tavát. Még párszor visszajött családostul, bepróbálkozott, hátha meggondoljuk magunkat, majd megunta, hogy örökösen kizavarjuk, és átadta a helyét.

Érdemes a szezon elején érkezni, na nem a békák miatt, hanem ha egyedül akarjuk kiélvezni a központot, az első napokban csoportos áron kaphatunk privát órákat. Kettőnknek is megtartották a foglalkozásokat. Más jóga elvonulások oldalán is láttuk, hogy november közepéig kedvezményes áron várják a szezon előtt érkezőket. Október közepe vagy vége az ideális időpont, már véget ért az esős időszak, de a turisták még csak szállingóznak. A Swan yoga központ egyedi bája, hogy a dzsungel mélyén található, távol a zajos tengerparti szórakozóhelyektől, a falu szélén, távol a civilizációtól, motorok és autók kipufugógázaitól. Csak éneklő, huhogó vagy helyenként rikácsoló madarak hangja töri meg a csendet. Olykor játékos majmok ugráltak a fejünk felett. Éjjel párszor a frászt hozták ránk, hogy vajon ki járkál a tetőn, de a sűrű, fárasztó program gondoskodott róla, hogy sokat ne gondolkozzunk. Visszaájultunk, és mélyen aludtunk tovább.

Ami a napirendet illeti, a program 6-kor kezdődött meditációval, még szürkületben fejlámpákkal kerestük az utat a dombtetőre, vágtunk át szűk ösvényen és az éjjel szőtt pókhálókon. Ezután rövid teaszünet következett, gyümölcstálat szolgáltak fel, ami jellemzően sárga- és görögdinnyét, papayát, almát, banánt, ananászt és szőlőt tartalmazott. Ezután jött 7:30-tól reggeli Asana másfél óra, 10-től pedig a már korábban említett brunch. Fél tizenkettőtől elméleti óra vagy Yoga Nidra meditáció következett.

A három órás délutáni pihenőt a mesterséges homokos tengerparton (fake beach) töltöttük a nyugágyokon alvással, olvasással és napozással. Gyűjtöttük az erőt a 16 órakor kezdődő délutáni másfél órás Asana gyakorlásra. Hattól vacsora, héttől pedig általában közös éneklés, kántálás zárta a napot. Csütörtök este a hét lezárásaként pedig filmvetítés, hol komolyabb, hol lazább tematikával. Nekünk az utóbbihoz, egy bollywoodi zenés-táncos alkotáshoz volt szerencsénk. :)

Vasárnap este beharangozták, hogy hétfő reggel a hajnali meditáció után a yoga asana óra helyett kivételesen tisztítókúrán (Shatkarma / Kriya) veszünk részt, azaz orrot tisztítunk, majd önként és dalolva látjuk viszont gyomrunk tartalmát... Mindenki nagyon várta hát. :) Az orrmosással (Neti) nem is volt gond, már évek óta a reggeli rutinom része a langymeleg sós vizes orröblítés neti kancsóval. Jó érzés átöblíteni vele az orrjáratokat, energetikailag is tisztít, felébreszt és megelőzhető vele a nátha, enyhíthető az allergia. Ha mégis megfázok, nem kellenek orrcseppek, ügyesen felszakítja, kitisztítja a lerakódott váladékot, nagyon szeretem.

Ezután következett viszont a neheze (Dhauti), meg kellett inni két nagy pohár (kb. 6 deci) meleg sós vizet, megcsiklandozni a torkunkat és visszaöklendezni a vizet, miközben a helyiek lelkesen drukkoltak, biztattak, sikerülni fog. Nekem egy pohár is elég volt, hogy erős hányingerem legyen, de akármennyire is akartam, mégsem jött vissza. Egyrészt mert nekem gyomorrontáskor is inkább alul távozik a felesleg... másrészt pedig épp túl voltam egy lázas gyomorrontáson. Ki voltam száradva, és a szervezetem inkább kérte a vizet. Hát, nem a legjobb időzítés volt, de kíváncsi voltam, ezért nem mondtam vissza a tisztítókúrát. Egyébként fakultatív, senkire sem erőltetik. Ági sikerrel járt. Megerősítette, amit az oktatók állítottak: nem csak fizikailag tisztít, de a lerakódott érzelmek, lenyelt fájdalmak is felszabadulnak a sós vízzel egyetemben. Még párszor megpróbáltam letolni az ujjam, majd elengedtem, nem erőltettem a fent leírtak miatt.

Újabb pohár sós vizek következtek, a jógi segédei lelkesen kínálták, győztem visszautasítani. Már az elején elkövettem azt a hibát, hogy megfontolva, lassan kortyolgatva ittam. Le kell hajtani gondolkodás nélkül, egyébként förtelmes, gyomorforgató az íze. De hát ugye ez is a cél, legalábbis a második fordulóban. A harmadik kör a bélcsatornákat volt hivatott megmozgatni és átmosni. Két pohár sós melegvíz után mindig öt különböző jóga ászana következett nyolc ismétléssel, sorrendben: Tadasana, Trikonasana, Kati Chakrasana, Katri Bhujangasana, Supta Padangusthasana. Három-négy forduló után mindenki elfoglalhatta a szállásán a királyi trónját és élvezhette, ahogy ürül a béltartalma. Előző este könnyen emészthető vacsorát szolgáltak fel, hogy ezzel is támogassák a folyamatot. Az egész tisztítókúra két-három órát vett igénybe, a végén már csak ültünk, és néztünk ki a fejünkből. Nem volt tanácsos lefeküdni. Kérték, hogy ne is olvassunk, mobilozzunk, csak pihenjünk és figyeljünk. Közben kevésbé élveztem, pontosabban kínlódtam a meleg sós vizek fogyasztásától, de a kiürülés és a hideg zuhany után lepihenve kellemes üresség, tiszta érzés fogott el.

A hatha yoga hagyomány része a Basti névre hallgató béltisztító beöntés, de erre nincs a táborban megfelelő felszereltség. A hat procedúra közül a tanárképzőn gyakorolják még a speciális hasizom mozgatást (Nauli), ami egyfajta hastánchoz hasonlít, annyira bizarr látvány, a közösségi médián „alien yoga” név alatt posztolnak ilyen hasizom mozgatást megörökítő videókat. A legtöbb ayurveda központban masszőrök is el tudják végezni ezt a speciális masszázst, a cél szintén a lerakódott méreganyagok kiválasztórendszer felé terelése, a szervezet megtisztítása.

Gyakoroltuk viszont minden yoga asana óra elején vagy végén a tűzlégzést (Kapalabhati), amelyik a tüdő salaktalanítására és tisztítására szolgál, egyúttal az agyat is “polírozza”, élénkítő hatása van, serkenti a belső tüzet. Egyik este a gyertyaláng meditációt (Trataka) is megtapasztalhattuk. Egy órán keresztül próbáltuk szünetekkel megszakítva pislogás nélkül nézni a gyertyalángot, ami természetes módon indította be a szem tisztítását a könnycsatornák ürítése, azaz a könnyezés által. A trataka viszont több ennél. Segíti a koncentrációt, erősíti a szemeket, fejleszti a vizualizációs képességet és nyugtatja az elmét. A gyakorlat végére csukott szemmel is láttuk, azaz könnyedén vizualizáltuk a gyertyalángot. A reggeli meditációk során, amikor feladatul kaptuk, hogy a harmadik szemünk elé képzeljük gyertyalángot, és arra fókuszáljunk, könnyebben elevenítettük fel azt.

Az esti közös énekléseket (kirtan) nagyon szerettük. Jutott nekünk is hangszer, dob vagy csilingelő, míg a gitáron az amerikai karma yogi, Kacie játszott. A kirtanok a közös mantra éneklés lazább formái. Mindig egy valaki választ mantrát, amit felvezet, és a többiek éneklik utána. A végére az begyorsul, és már mindenki együtt ismétli, énekli a sorokat, a gitáros a húrok közé csap, egyre hangosabban és ritmusosabban verjük a dobokat, rázzuk a csörgőket, hangosabban éneklünk. Egyfajta transzba esik a társaság. Nagyon felszabadító és vidám élmény, mindenki garantáltan kivirul a végére, s elönti a szeretet.

Esti közös éneklések (kirtan)

Komolyabb, rituálisabb esemény a szombat és a vasárnap esti tűzceremónia (Havan), aminek mindig van valami célja. India-szerte ismert és gyakorolt különböző alkalmakkor. Ez lehet például várandósság, gyerekszületés, családban előforduló betegség vagy vállalkozás indítása. Mi az első esti szertartáskor arra kértük Shivát a mantrák ismétlésével, hogy segítsen a halálfélelem leküzdésében, adjon gyógyító erőt. A második nap Gayatri-nak volt dedikálva, akihez azért imádkoztunk, hogy segítse döntéseinket, adjon bölcsességet, a szükséges helyzetben tudjunk különbséget tenni a helyes és a helytelen, a jó és a rossz között. A filozófia-oktatónk frappánsan úgy magyarázta, ha fáj a fogunk, nem a háziorvoshoz, hanem a fogorvoshoz megyünk. A yoga világában is így van. Minden problémára és betegségre van egy isten, akihez lehet szükség esetén fordulni. A tűzszertatás közben a lángokat ghee-vel, megtisztított vajjal öntözték, a végén pedig mindannyian kaptunk a fűszerekből, magokból, virágokból összepréselt áldozati keverékből, amit az istenekhez juttattunk el a tűz segítségével, így táplálva őket, és kérve cserébe az áldást. Nagyon megható és egyedi élmény volt. Semmi turistavakítás, nem is a kedvünkért tartották ezeket a rituálékat, hiszen a helyi yogik életének mindennapi rutinja a kántálás, hétvégente pedig a tűzceremónia. Szezonon kívül is gyakorolják őket a lelki békéjük, testi egészségük érdekében, valamint tiszteletük jeléül az isteneik felé.

Az utolsó részben írok részletesen a gyakorolt ászanákról és pranayama légzőgyakorlatokról, az oktatók professzionális hozzáállásáról, ayurveda diagnosztikai élményeimről, kezelésekről és tisztítókúrákról, illetve arról, hol lehet Európán belül találkozni a központ tanáraival.

Mátis Iván

Szerző:
Mátis Iván
www.fabulo.hu