Összecsukható vs. Hordozható masszázságy

Masszázságy választásánál fontos tudatosítani a következő masszőr bölcsességet, miszerint minden hordozható masszázságy összecsukható, de nem minden összecsukható masszázságy hordozható. Kivéve, ha az illető erős ember, mint az ekeli Tóth Dávid, akit arra kértünk, tegye már meg, hogy laza oldaltartásban felemeli két legnépszerűbb favázas Fabulo masszázságyunkat, a 13,2 kilós Unot-s és a 3,6 kilóval nehezebb nagytestvérét, a Guru-t, aminek játszva eleget is tett.

A hecc kedvéért rápakoltunk Dávidra még egy harmadik ágyat is, egy három zónás, 21,1 kilós Fabulo Guru Plus-t, amivel kis bizonytalanság után, de végül könnyedén felállt és tartotta mindhármat a feje fölött. Nem is annyira a súly miatt volt számára ez kihívás, mint a fogás nehézsége és az egyensúly megtartása szempontjából.

Aki óriás betongolyókat görget vagy kamionokat húz el, annak meg se kottyan egy kis masszázságy reptetés, viszont valljuk be, a masszőrök nagy része, még ha jó kondinak is örvend, nem díjbirkózó. Emiatt fontos szempont masszázságy vásárlásánál annak súlya, főleg, ha mobil masszőr az illető, tehát rendszeresen házhoz jár, és mint csiga a házát, cipeli magával a masszázságyat minduntalan.

Dávid egy Fabulo Guru masszázs asztal boldog tulajdonosa, megkérdeztük, miért esett a választása erre a modellre, és a következő választ kaptuk:

Egy igazán erős, masszív és széles ágyat kerestem, amire biztonsággal ráfektethetem a vendégeimet, akik javarészt a sporttársaim köréből kerülnek ki, akik szintén erős emberek, legalább száz kilót nyomnak, és széles a válluk. Szerettem volna, ha kényelmesen fekszenek masszázs közben, és nem akartam, hogy összeroppanjon alattuk az asztal. Számomra a masszázságy súlya nem volt mérvadó, egyrészt mert javarészt fix helyen van az edzőterem öltözőjében, másrészt, ha mégis vinni kell magunkkal egy versenyre, nem okoz gondot, hiszen a csapatban mindenki jó erőnek örvend. :)

A fotón szerepelő Fabulo Uno masszázságy súlya kiegészítők nélkül 13,2 kg, a Fabulo Guru masszázságy 16,8 kg. A 3,6 kilós súlytöbblet jelentős különbség tud lenni, ha az ággyal a nyolcadik emeletre kell fellépcsőzni, ha nincs lift, előtte-utána pedig ki és be kell pakolni a kocsiba. Sokat számít továbbá az asztal szélessége, míg az Uno 71 cm, addig a Guru 76 cm széles, ennyivel magasabbra kell emelni, hogy a masszőr ne verje oda az asztal alját a lépcsőhöz. A masszázságy hossza is fontos szempont, míg az Uno összecsukva 93 cm, addig a Guru 96 cm, utóbbinak ennyivel több hely kell az autó csomagtartójában vagy annak hátsó ülésén. Természetesen, komfort szempontjából vitathatatlan a Guru előnye, ám a nagyobb fekvőfelület, a memóriahabos többrétegű szivacsozás és a vastagabb lábai miatt viszont a súlya is több.

Fontos eldönteni tehát már az elején, hogy valaki fix helyre vásárol masszázs asztalt vagy hordozni szeretné. Utóbbi esetben a rövidebb, keskenyebb és könnyebb ágyak közül érdemes választani. A masszázságy szélessége ideális esetben 60 cm, maximálisan 70 cm legyen, a súlya pedig ideálisan 8-11 kiló körül mozogjon, legfeljebb 12-15 kg legyen. Ha mégis elbizonytalanodna a választásban, segít az oldalunkon elhelyezett szűrő: a gyakori hordozásra szánt masszázs asztalok a 8-11 kg súlykategóriában, az alkalmankénti hordozásra szánt asztalok a 12-15 kg kategóriában helyezkednek el. A 16-21 kg kategóriában található masszázs asztalok is összecsukhatóak, de hordozásra nem ajánljuk őket. Előnyük a fix társaikkal szemben, hogy szükség szerint összecsukhatók, elpakolhatók, ha az adott helyiség más célt is szolgál, így felszabadítható a terület. Szintén előnyös lehet, ha valaki otthon masszíroz, és masszázs után szeretné elrejteni a masszázs asztalt a szekrény mellé vagy becsúsztatni a franciaágy alá.

Általánosságban igaz továbbá, hogy az alu vázas masszázs asztalok könnyebbek a favázas társaiknál, természetesen ez modellenként nagyon változó lehet és előfordulhat, hogy egy könnyű szerkezetű kisebb méretű favázas masszázs asztal könnyebb, mint egy nagy masszív alu vázas modell, mindig meg kell tehát nézni az adott masszázságy paramétereit.

Ha a helyiség tartósan masszázs stúdióként szolgál, és a masszőr nem jár ki házhoz, érdemes körülnézni a fix masszázságyak vagy az elektromos masszázságyak kategóriájában. A fix szó ne tévesszen meg senkit, a magassága ezen modelleknek is állítható, viszont az asztalok nem összecsukhatók. Ha erre nincs szükség, mindenképp a fix masszázságyat ajánlunk, a stabilitás és kényelem szempontjából verhetetlen, a stúdióban határozottságot, erőt, maximális komfortot sugároz a betérő vendégek számára.

A Fabulo.hu oldalon található összes modell terhelhetősége bőven a biztonsági határ fölött van, a könnyű szerkezetű asztaloké is, tehát ez nem kell, hogy szempont legyen a választásnál. A Fabulo, Tandem és Habys márkánál alap, hogy a könnyű szerkezetű ágyak is bírják a strapát, a testesebb vendégek alatt sem csuklanak össze, ahogy az a közönséges ágyaknál sajnos nem egyszer előfordul. Rendszeresen kapjuk első kérdésként, hogy "ez ugye nem roppan össze, nem szakad be, nem törik ki a lába, mint az XY szupermarketban vagy barkácsboltban vásárolt ágy." Szó sem lehet róla, de érthető az aggodalom, hisz aki egyszer megégette magát, az másodszor sokkal körültekintőbb a vásárlásnál. A Fabulo.hu kínálatában található masszázságyak 30 napos visszavásárlási garanciája és a modelltől függő minimum 2, de akár 5 éves jótállás a biztosítéka annak, hogy nálunk a minőség nem elcsépelt, hanem egy valós jelző.

Külön kiemelnénk a kínálatunkban található 70 cm széles Fabulo Titan masszázságyat, amely a Guruhoz hasonlóan kényelmes memóriahabos, vastag szivacsú modell, a speciális alumínium szerkezetének köszönhetően viszont pehelykönnyű. A szivacs alatt szokásosan elhelyezkedő rétegelt lemezt egy extra magas szakítószilárdságú sűrű szövésű anyaggal helyettesítettük, így további kilókat tudtunk megspórolni, amelynek végeredménye egy 11 kg habkönnyű, de törhetetlen masszázságy lett, így különösen alkalmas a gyakori helyzetváltoztatásra.

A Fabulo Titan asztalt választotta többek között a magyar gyorskorcsolya válogatott vagy a szlovák Slovan jégkorongcsapat is. Alább olvashatóak a visszajelzések a csapat masszőreitől, hogy miért döntöttek a Fabulo Titan masszázs asztalok mellett:


 

A Fabulo Titan masszázs asztalok nagy előnye a kényelem és összecsukhatóság mellett a hordozhatóságuk és strapabírásuk. Az asztalok a szezon alatt több ezer kilométert utaznak velünk, főképp az ellenfelek pályáin, mérkőzések alatt használjuk őket a játékosok regenerációjához. Az asztalokkal végzett munkát csak pozitívan tudom értékelni, a hokisok is jól érzik magukat rajtuk, és rengeteget segítenek abban, hogy játékosaink 100%-osan felkészültek legyenek a mérkőzésekre.
 

A pehely könnyű kategória koronázatlan királynője a Habys Aero masszázságy, amely alacsony súlya ellenére mégis nagyon stabil és erős, köszönhetően az első osztályú anyagoknak és a precíz mérnöki munkának, továbbá a kézi gyártásnak és a szigorú minőségellenőrzésnek. A hivatalos töréstesztek 350 kilós dinamikus és 1500 kilós statikus terhelést igazoltak. A Habys Aero kapható egészen keskeny, akár 50 cm szélességben is, aminek súlya csupán 8 kg, de elérhető 60 és 70 cm széles változatban is. A 165 cm-es modell hossza szokta elbizonytalanítani a masszőröket, nem szabad viszont elfelejteni, hogy ehhez csatlakozik még a 25 cm hosszú fejtámasz, amivel együtt már 190 cm hosszúságot biztosít, ami a legtöbb esetben elegendő.

Az se gond, ha két méteres sportoló esetén az illető lába lelóg kicsit, sokaknak kimondottan kényelmes, ha nem törik meg a bokájuk, nincs szükség kitámasztásra hengerpárnával. A Habys Aero ágy mellett döntött több élsportoló mellett az olimpiai és többszörös világbajnok Varga Erik sportlövész is, aki feleségével rendszeresen repülővel utazik a versenyekre, így számukra is különösen fontos volt a hordozhatóság.

Varga Erik elégedettségét az alábbi levél igazolja:

Elsődleges szempontunk az volt, hogy minél könnyebb hordozható masszázságyat találjunk, amely könnyedén szállítható utazás és repülés közben is, mivel válogatottként gyakran repülünk különböző világversenyekre. Rendkívül elégedettek vagyunk a masszázsággyal, kiválóan szolgál, valóban tökéletesen praktikus, a többi kezelőággyal összehasonlítva szuper könnyű, a praktikus válltáskában repülőgépen is könnyedén szállítható. Fantasztikus a fejtámla kialakítása is, rendkívül kényelmes, állítható, komfortos, nem hagy lenyomatokat az arcon. Ajánlom másoknak is, akik gyakran utaznak, 100%-ig elégedett vagyok vele.

Köszönjük a visszajelzést, és kívánunk nekik ezúton is még sok dobogós helyezést és gyors regenerálódást a megmérettetések után a Fabulo egész csapata nevében.

Szerző: Mátis Iván, Fabulo.hu